#1 Táborosi Márk Fan Page
Sites

 

 
Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Twitter

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

 
Szakadék szélén a Rocktenors
Szakadék szélére került az X-Faktorban megismert trió.

Persze nem kell aggódni, a srácok továbbra is együtt maradnak, csupán egy trailer erejéig egy katasztrófafilm részesei lehettek.
Mint korábbi cikkünkben megírtuk, az együttes tagjai Vastag Tomival együtt részt vettek a Korda Filmpark sajtónapján március 8-án, ahol kipróbálhatták a park két új szolgáltatását.

Ezek közül az egyik a “Filmbuilding” volt, ahol többek között green screen előtt is forgattak kisebb jeleneteket velük.
A történet röviden arról szól, hogy New York városára meteoreső zúdul, a NASA központban a dolgozók próbálják elhárítani a veszélyt, az emberek pedig az utcán pánikolnak.

“Mi tulajdonképpen az irányítóközpontban ülünk, és figyeljük a monitorokat, amikor észreveszem, hogy valami nem stimmel. Erre próbálom Zoli figyelmét felhívni.” – árulta el Márk a kulisszatitkot.

“Vicces volt a jelenetet egy zöld vászon előtt leforgatni. Ültünk hárman egymás mellett egy-egy széken, és magunk elé kellett képzelni az egész szituációt, miközben a pánikot is érzékeltetni kellett az arcunkon. Hát, nem mondom, hogy könnyű meló volt, de mindenképp szórakoztató az egész. Főleg, hogy részesei lehettünk egy izgalmas folyamatnak” – tette hozzá Zoli.

A benti forgatás után a csapat átállt a New York díszletbe, ahol az utcai jeleneteket vették fel több szögből is.

“Eszméletlenül jól nézett ki a díszlet, valóban olyan volt, mintha ténylegesen New Yorkba mentünk volna ki. Itt még nagyobb képzelőerőre volt szükségünk, ugyanis azt kellett többed magunkkal eljátszani, hogy pont előttünk csapódott be egy meteor a betonba, aminek hatására az út beszakadt. Utána pedig fejvesztve kellett menekülnünk” – mesélte Márió.

A fiúk tehát nagyon élvezték ezt a napot, amiről többek között az is árulkodik, hogy saját kis videót is készítettek az élményeikből.

Aki esetleg hasonló élmények részese szeretne lenni, akkor annak érdemes ellátogatnia a Filmpark honlapjára, ahol minden információt részletesen megtalálhat a programokkal kapcsolatban.

Forrás: mosaiconline.hu

 


  Információk
  Feldolgozások
  Érdekességek
  X faktor 2011
  Cikkek, interjúk

Dalszövegek




 

 
Instagram

 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM