#1 Táborosi Márk Fan Page
Sites

 

 
Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Twitter

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

 
Hairre hajaz a Rocktenors

 

Xanten – Hosszú hajjal és színpompás ruhában pózolt a Rocktenors csapata Németországban, Mező Zoli (28), Márió (26) és Táborosi Márk (25) azonban nem valami új ruhadivat, hanem a Hair című musical kedvéért bújt a feltűnő gúnyákba!

Az X-Faktor énekesei nem először léptek színpadra hippi öltözékben, hiszen a Sziget Színházban régóta játszanak zenés darabokban.

– Két évvel ezelőtt voltunk kint először Ausztriában és Németországban turnén, most pedig a társulat néhány tagját újra meghívták néhány fellépés erejéig. Szinte alig volt felkészülési időnk, amint megérkeztünk Xantenbe, azonnal elkezdtünk próbálni a kinti társulattal, majd három napon keresztül 3-4 ezer ember előtt léptünk fel – mesélte Márk, aki talán a legdurvább kosztümöt kapta a fiúk közül.

Rá sem ismerni a Hair-jelmezben Márkra (balról), Márióra és Zolira

– Ez a Hair nem a filmes, hanem az eredeti, Brodway előadás alapján készült, így a karakterek is kicsit másak. Én egy transzvesztita bőrébe bújtam, platinaszőke hajjal. Nagyon imádtam a szerepem, persze jókat nevettünk a fellépőruháinkon és parókáinkon – mosolygott az énekes.

 


  Információk
  Feldolgozások
  Érdekességek
  X faktor 2011
  Cikkek, interjúk

Dalszövegek




 

 
Instagram

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen